Beöltözős kalózbuliba mentünk, tehát kellett egy papagáj a vállamra. Szerencsére tartok a fiókban egyet, plüssből. Amíg a hiányzó szemét újrarajzolom filctollal, eszembe jut, honnan van.
Két ősszel ezelőtt, egy vasárnap reggel hívtak, hogy meghalt a nagyapám. Elmentem hozzá, hogy elköszönjek tőle, de már nem hallotta. Az ágy fölötti lámpán lógott a félszemű plüsspapagáj. Leakasztottam és hazavittem. Ha ránézek, eszembe jut minden. A fenyő habfürdő illata, a báránybőr érintése, amit azért tettek az ágyam mellé, hogy puhára essek, ha álmomban legurulok. Hallom, ahogy Napó kecskének és aranyfejnek hívja Nagyit. Újra húzza a hajam a tüskés hajcsavaró, amit játékból tekertem bele. Jó ebédhez szól a nóta, a csirkecomb bőre ropogós és ragadós. Napó megissza a feketekávét, a szívgyógyszert egy pohár borral veszi be, és elmegy aludni. Nagyival makramét csinálunk spárgából. Elbújok az ágyneműtartóba. Napó nem használ csúnya szavakat a gyerekek előtt, inkább az mondja, pudelvájsz. Lágytojást eszek üvegpohárból, csíkokra vágott kenyeret mártogatok bele.
Hat éve már, hogy Napó citromot és zoknit vitt Nagyinak a kórházba. Az ápolónő a folyosón leültette. Nagyi hirtelen, csak úgy meghalt előző este. Napó Nagyi után kívánkozott éveken át. Azt hittem, ő is meg fog halni mindjárt, de nem. Az utolsó róla készült videón azt énekli, hogy egy tizennyolc éves lány adja fel az utolsó kenetet, a falakról kolbászok lógjanak.
