A redőny hosszúkás résein át beszűrődő kora délutáni fény napöltésekként csíkozta a függönyt. Anya lassuló légzéssel süllyedt szenderedésbe. Utolsó éber kilégzésével még belesuttogta a párnába, hogy úgy vágyik a nyugalomra, mint egy falat kenyérre. Egy olyan életről álmodott, amelyben a napok lassan hömpölyögnek, megnyugtató egyhangúságban és nem állít be hozzá több váratlan és mozgalmas esemény. Pihentető álmából egy szemtelen fénysugár ébresztette fel, amely épp a szemhéjára vetődött. Úgy érezte magát, mint aki egy bödönnyi meleg levesből kel. Az álom puhára és omlósra főzte, a fáradtság lecsöpögött róla, és bizsergő jókedvvel fogott hozzá a maradék házimunkához. Előtte azonban gondosan lesimogatta a párnáról a belealudt gyűrődéseket. Mintha újra orrában érezte volna a nagymama házának tiszta illatát, aki sok évtizeddel ezelőtt az ő születésére varrta és hímezte volna a huzatot. A belsejét már régóta ki kellett volna cserélnie, ő mégsem tudta rászánni magát, hiszen az még a nagymama tyúkjainak tollával volt töltve. Nem tudta, miért, de dúdolva pördült kettőt a tengelye körül, majd kiszaladt a szobából, mint egy fiatal lány. Csengettek, és ő futott ajtót nyitni.
A fiú ma hosszú idő után haza látogatott, és mivel épp nem volt otthon senki, zaklatott fáradtsága miatt lefeküdt aludni. Nem volt kedve rendesen megvetni az ágyát, inkább a kanapéra feküdt, a nagymama párnáját behúzta a feje alá, sóhajtott egyet, és már aludt is. Szerelemről álmodott. Ez nem volt újdonság, hiszen szerették a lányok, minden mosolyával újakat főzött meg, de ő kitartott kedvese mellett, jóban-rosszban. Az utóbbi időben inkább csak rosszban. A fiú meg volt győződve, hogy ezt a lányt neki teremtették, és nekiállt új boldogságot csiholni. Szentül hitte, hogy sikerülni fog, hiszen minden jel erre mutatott. Mindenki szerette őket együtt látni, mindenki szurkolt nekik, hogy rohanó szerelmük lépteit sikerüljön összehangolni. Kulcszörgés ébresztette fel, hazajött az édesanyja. Jólesően nyújtózott egyet, megölelte a párnát,tekintetével beleringatta magát a huzat kacskaringós mintájába, és a nagymama jutott eszébe. Látta maga előtt nyugodt mozdulatait, és a kép láttán minden eddigi nyugtalansága elmúlt. Lassan feltápászkodott, és komótosan kisétált a szobából, hogy édesanyját üdvözölje.
Látszólagos higgadtság aludt a kanapén. A fiú nővére, egy szép fiatalasszony jött haza pár napra, hogy végiggondolja, hogyan tovább. Pontosabban mondva a szakításhoz gyűjtött erőt, és úgy érezte, régi otthonában megtalálja. Bár már döntött, de a lépés maga még váratott magára. Nem akart sietni, tudta, azzal elrontana mindent. A régről ismerős szagok és illatok hamar álomba ringatták. Álmában olybá tűnt, mintha úgy találta volna meg áhított szabadságát és nyugalmát, hogy nem voltak kevesebben körülötte. Amilyen megingathatatlanul feküdt le, olyan bizonytalanul ébredt, de valahogy nem bánta. Úgy érezte, mintha kiszélesedett volna a tér, amelynek eddig csak egy szeletét látta, mert a többi részére árnyék vetült. Az arca bizsergett: a párna hímzése mintát nyomott az arcára.
Egy hónappal később napsugaras hangok szűrődtek ki a házból. Családi ebédünnep volt, mindenki ragyogott. Anya mozgásában és tekintetében egy fiatalasszony tüze pezsgett. Nem volt többé fáradt. Ugyanis egy hónappal azelőtt tévedésből becsengetett hozzá egy férfi. A város meghívására érkezett. Járta az országot cimbalmával és koncertezett. Édesanya akkori jókedvében beinvitálta az idegent, és egy tea mellett útbaigazította. A férfi cserébe játszott neki egy kicsit, Anya pedig énekkel kísérte. A férfi nyelt egyet és megkérte, tartson vele. Anya alig akarta elhinni, hogy a saját hangját hallja, amint beleegyezik.
A fiú arca még mindig szomorú volt, de már nem elgyötört. Elnyerte a külföldi ösztöndíjat, amit csak a rend kedvéért pályázott meg. Nem is hitte, hogy esélye lehet, és tudta, hogy barátnőjének végleg búcsút mondhatna ezzel. Valóban, amikor a lány megtudta, hogy elutazik, azonnal véget vetett kettőjüknek. A fiú megértette: nem is voltak ők annyira egymásnak teremtve. Sajnálta, de meg nem bánta. Kihúzta magát, tudta, hogy minden a helyén van. Készült az útra.
A nővére alig fért a bőrébe. Nem csoda, hiszen most már ketten laktak benne. Amikor megtudta, nagyon megijedt, mert nem akarta megmenteni a házasságát. Aztán kiderült, hogy nem is kell, a férje megtette. Kinyitotta a szívét a felesége előtt, aki újra otthonra lelt benne. Nyugalom járta be a szobát, ha a fiatalasszony megjelent. Boldog volt.
Koccintottak a változásra. Egyikük sem mondta ki, de mindannyian arra a napra gondoltak, amikor a hűvös nappaliban aludtak el a nagymama párnáján. Arra gondoltak: egyikük sem azt kapta, amire vágyott, mégsem alakulhatott volna jobban. A napfény a párnára ült, és a minták mintha mosolyogtak volna.
A fiú ma hosszú idő után haza látogatott, és mivel épp nem volt otthon senki, zaklatott fáradtsága miatt lefeküdt aludni. Nem volt kedve rendesen megvetni az ágyát, inkább a kanapéra feküdt, a nagymama párnáját behúzta a feje alá, sóhajtott egyet, és már aludt is. Szerelemről álmodott. Ez nem volt újdonság, hiszen szerették a lányok, minden mosolyával újakat főzött meg, de ő kitartott kedvese mellett, jóban-rosszban. Az utóbbi időben inkább csak rosszban. A fiú meg volt győződve, hogy ezt a lányt neki teremtették, és nekiállt új boldogságot csiholni. Szentül hitte, hogy sikerülni fog, hiszen minden jel erre mutatott. Mindenki szerette őket együtt látni, mindenki szurkolt nekik, hogy rohanó szerelmük lépteit sikerüljön összehangolni. Kulcszörgés ébresztette fel, hazajött az édesanyja. Jólesően nyújtózott egyet, megölelte a párnát,tekintetével beleringatta magát a huzat kacskaringós mintájába, és a nagymama jutott eszébe. Látta maga előtt nyugodt mozdulatait, és a kép láttán minden eddigi nyugtalansága elmúlt. Lassan feltápászkodott, és komótosan kisétált a szobából, hogy édesanyját üdvözölje.
Látszólagos higgadtság aludt a kanapén. A fiú nővére, egy szép fiatalasszony jött haza pár napra, hogy végiggondolja, hogyan tovább. Pontosabban mondva a szakításhoz gyűjtött erőt, és úgy érezte, régi otthonában megtalálja. Bár már döntött, de a lépés maga még váratott magára. Nem akart sietni, tudta, azzal elrontana mindent. A régről ismerős szagok és illatok hamar álomba ringatták. Álmában olybá tűnt, mintha úgy találta volna meg áhított szabadságát és nyugalmát, hogy nem voltak kevesebben körülötte. Amilyen megingathatatlanul feküdt le, olyan bizonytalanul ébredt, de valahogy nem bánta. Úgy érezte, mintha kiszélesedett volna a tér, amelynek eddig csak egy szeletét látta, mert a többi részére árnyék vetült. Az arca bizsergett: a párna hímzése mintát nyomott az arcára.
Egy hónappal később napsugaras hangok szűrődtek ki a házból. Családi ebédünnep volt, mindenki ragyogott. Anya mozgásában és tekintetében egy fiatalasszony tüze pezsgett. Nem volt többé fáradt. Ugyanis egy hónappal azelőtt tévedésből becsengetett hozzá egy férfi. A város meghívására érkezett. Járta az országot cimbalmával és koncertezett. Édesanya akkori jókedvében beinvitálta az idegent, és egy tea mellett útbaigazította. A férfi cserébe játszott neki egy kicsit, Anya pedig énekkel kísérte. A férfi nyelt egyet és megkérte, tartson vele. Anya alig akarta elhinni, hogy a saját hangját hallja, amint beleegyezik.
A fiú arca még mindig szomorú volt, de már nem elgyötört. Elnyerte a külföldi ösztöndíjat, amit csak a rend kedvéért pályázott meg. Nem is hitte, hogy esélye lehet, és tudta, hogy barátnőjének végleg búcsút mondhatna ezzel. Valóban, amikor a lány megtudta, hogy elutazik, azonnal véget vetett kettőjüknek. A fiú megértette: nem is voltak ők annyira egymásnak teremtve. Sajnálta, de meg nem bánta. Kihúzta magát, tudta, hogy minden a helyén van. Készült az útra.
A nővére alig fért a bőrébe. Nem csoda, hiszen most már ketten laktak benne. Amikor megtudta, nagyon megijedt, mert nem akarta megmenteni a házasságát. Aztán kiderült, hogy nem is kell, a férje megtette. Kinyitotta a szívét a felesége előtt, aki újra otthonra lelt benne. Nyugalom járta be a szobát, ha a fiatalasszony megjelent. Boldog volt.
Koccintottak a változásra. Egyikük sem mondta ki, de mindannyian arra a napra gondoltak, amikor a hűvös nappaliban aludtak el a nagymama párnáján. Arra gondoltak: egyikük sem azt kapta, amire vágyott, mégsem alakulhatott volna jobban. A napfény a párnára ült, és a minták mintha mosolyogtak volna.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése