Táncok

a kötélen most én lépkedek
keresztbe-felfelé kerek
napokon gurulok veled
az autók, a reggel
ahogyan igyekszel
kezemet melegen tartani

irodában csíkos öltöny
testem egy felszerelt börtön
hogy kitörnöm sikerüljön
ugrok és lépek
éneklem: nem félek
kopott bűneim bevallani

délutánra merész leszek
nem tudod, hogy közeledek
kis csíkos szőnyegen ülök
feletted repülök
rákezdi egy tücsök
muszáj leszek ma virrasztani

csíkokat rajzolok vakon
a papírt félve simogatom
nélküled ülök egy padon
bátran futsz előre
bele az esőbe
nem tudnálak visszatartani.

Kocsma

Pisilnie kell. Igazából örül, hogy felállhat, már amúgy is kezdett feszengeni . A többi lány az asztalnál dohányzik,  csillog a körömlakkjuk, ahogyan leverik a hamut a vékony cigiről. A mennyezetről műanyag nyulak lógnak, a szomszéd teremben kimustrált monitorok színes, geometrikus ábrákat vetítenek, szimmetria a tervezett káoszban. A kerthelyiségben az asztalok fölé hárs és kerti mályva terül, a kivetítőn lassan váltakozó, puha képek, és már régóta ugyanaz a zene. Lassan sétál a vécé felé, belehallgat a többi asztalnál zajló beszélgetésekbe.  Mintha mások érdekesebb dolgokról beszélgetnének, gondolja.

Belép a vécébe. színes, rétegekben málló falak, minden réteg más színű, a vécékagyló fém és önműködő. Kilincs nincs, madzagon húzza be az ajtót, kattan a zár. A kagyló fölé kuporodik, elengedi magát, majd ellép, működésbe lép az öblítő. Kimenne, de a zár nem nyílik. Másodjára sem. Körülnéz. Fekete, kék, zöld tintával írott üzenetek a falon, kacér hurkok és meredő számok. Csakacsend 709786754. Aki csendet akar, minek írja fel a telefonszámát egy zajos kocsma falára, gondolja, de azért tárcsáz. 
Kicsöng. Felveszik. Egyikük sem szól bele. Ugyanaz a zene szól a vonal mindkét végén. A telefont vállával a fülére szorítja, közben kezet mos. Vízcseppek csöpögnek az ujjáról, a kezét a nadrágjába törli, közben hallja, hogy egyszerre veszik a levegőt a vonal két végén. Kilép az ajtón, arcon csapja egy hársfaág, majdnem elneveti magát. Az emeletre indul, magasak a lépcsőfokok, hűs, dohos lépcsőházszag, a gang is a kocsmához tartozik. A jobb teremben meccset néznek, aki telefont tart a füléhez, azt rikoltja: góóól, de az ő fülében még mindig csak az egyenletes lélegzet, hűvös és nyugodt. A felső szint bal termében senki, még itt fent is salétromot izzadnak a falak. A gang végén áll valaki, háttal. A lába a zene ütemére billeg, lassan, ahogy a lélegzet tölti meg és hagyja el a testet. A test megfordul, a kéz leteszi a telefont. Nem szólnak, megfogják egymás kezét, egyszerre lendül a kar, egyszerre lendül a láb. Elindulnak kifelé.