Az udvar egyik fele kiszámítható,
egyenes kockákkal van lekövezve.
Rendesen megcsinálták, síkban vannak,
nem mozog egyik sem.
Én sem mozdulok,
csak állok itt,
pedig el fogok késni megint.
Tegnap a busszal volt gond,
de tényleg,
viszont ma nem mondhatom ezt.
Lenézek a piros harisnyámra,
ez valaki más lába.
A cipő az enyém, ki van szakadva.
Az udvar másik oldalán
össze-vissza nő a fű, gyomok, tulipán.
Későn érünk haza az OBI-ból.
Szállnak az alkonyi felhők, énekli a fiam,
majd abbahagyja.
Sírni fogok, ha oda kell adnom a kapát, mondja,
de nem sír, csak lefekvéskor, valami teljesen más miatt.
Én meg majd reggel.
A kezembe adja a kapát,
belevájom a földbe,
göröngyök,
üvegdarabok fordulnak ki,
és még giliszták,
pókok,
cserebogár pajorok.
Most először nem félek ezektől,
muszáj, gondolom, hogy a fiam se féljen.
Jó szaga van a földnek.
Árvácskát ültetünk,
olcsón adtak sokat.
