Először járt a Nemzeti Galériában. Illik látni - gondolta. Az udvariasság érzése egy idő után észrevétlenül csodálattá változott. Az egyik üvegajtóban meglátta saját tükörképét és átrendeződött arcvonásait. Hatalmas szemek, kíváncsiságtól felvont szemöldök.
A teremőr nénikék eleinte gyanakvóan nézték. Ritkán látni erre fiatalt, főleg egyedül. Talán ide beszélt meg randevút? De a lány olyan halkan és óvatosan sétált, szemeit a festményekre függesztve, hogy a nénik elhitték: nincs miért őrködniük, és kimentek kávézni.
Annyira belefeledkezett a képekbe, hogy nem vette észre az előtte álló szobrot, és kis kíján nekiment. Bosszús lett: elfogja a kilátást. Azt sem tudom, mit ábrázolhat. A kiálló bronz kéz, amelynek majdnem nekiütközött, egy vödröt tartott. Bronz víz folyt belőle egy bronz házra, amelyből bronz lángok csaptak elő. A kéz Szent Flóriáné volt. A lány hátrébb lépett.
- Tökéletes - suttogta. "Tökéletes" - gondolta a szobor. A lány megfogta a kezét, és a szobor elejtette a vödröt. Eltörtem! - kiáltott fel magában. Most beszaladnak, kidobnak, feljelentenek! Körbenézett. Nem jött senki, csak Flórián, le a talapzatról.
- Megőrültem - mondta hangosan a lány.
- Megérezted - mondta Flórián - Rám néztél, megfogtad a kezemet. Nem bánt senki, már hazamentek, bezárt a galéria.
- Ebben nyakig ülök.
- Nem te vagy az első. Mi, akik itt vagyunk, mind erre várunk. Van egy festmény a földszinten, hiányzik róla egy alak. Beleszeretett egy emberbe, aki megsimította az arcát és vele ment. Ennek már hetvenhárom éve. Egyikük sem él már. Az élet a műtárgyaknál is véges, ha emberré válnak.
A lány már nem félt.
- Az ember mindig meg akarja akasztani az időt a boldog vagy jelentős pillanatoknál. Mi pont ezekben a pillanatokban élünk. Gyere, megmutatom. Az Alvó nő. Mindenki azon gondolkodik, vajon miről álmodhat. A nő életében béna. Álmában macska, a fűben bukfencezik. Az Ásító inas a jól végzett munka után készül elaludni. A Lilaruhás nőről a látogatók nem tudják, hogy terhes. Érzi, hogy új élet ébred a testében.
Egymás kezét fogva mentek végig a termeken, lassan, örömmel. Az éjszaka kezdte átadni helyét a nappalnak, mire visszaértek az üres talapzathoz. Már nem beszéltek. Egymás szemébe néztek, lehajoltak az elejtett vödörért és felmásztak a talapzatra.
A teremőr nénike nem értette. Mivel nem akarta, hogy megrovásban részesítsék hanyagság miatt, a szobor melletti papírtáblácskát gyorsan kicserélte:
Szent Flóriánt megégeti a szerelem tüze. Ismeretlen művész.
ötlet:
http://www.mng.hu/
http://www.berze-nagy.sulinet.hu/stilus/rokoko/florian.htm
