2012. július 10., kedd

Szarkaláb

Az utca lakói révületben álltak a Virág Matild háza előtt. Ablakának résein kenyérillat szállt kifelé, az emberek elfelejtették kifújni a levegőt, csak szívták-szívták befelé a jószagú ígéretet. Amikor Matild ajtót nyitott, egy csapat felfújt szomszéd tartotta a szatyrát az aznapi kenyérért. Szalonnával, naposcsibével, mézzel, szárított erdei bogyókkal fizettek, de volt, aki fűszerekkel és paradicsommal, vagy hegyi sóval.

Hétfő reggel arra ébredtek az utca lakói, hogy nem érdemes felkelni, mert kenyérillat helyett savanyú nyüsszögés kúszik ki Matild ablakának résein. Szalajtottak a papért is, mert ha nem sül kenyér, akkor biztosan menthetetlen a helyzet. Gatya Atya mélyre szívta a levegőt, felvett egy kórházi maszkot, hogy nehogy elkapja a kórt, és benyitott. Odabent egy nagyon is egészséges Matild potyogtatta a könnyeit a kenyérsütő dagasztótáljába .
-          - Nézzen ide, atyám.
-         -  Látom, Matild, telesírtad.
-          - Másra úgysem jó már. Elveszett az egyik dagasztólapát, a másik pedig egymagában nem gyúrja elég hólyagosra, oda a varázs.
-          - Biztosan kapható utángyártott lapátka.
-          - Ilyet már a vaterán sem kapok, limitált széria volt.
Gatya Atyának már csillagok táncoltak a szeme előtt, mert elfogyott a levegője, úgyhogy kiszaladt a házból. Három mély lélegzet után elmesélte a tényállást, és úgy döntöttek, meg kell keresni azt a lapátot. Nem hagyhatják veszni Matild becsületét, és a mindennapi kenyerüket sem, mert ahhoz át kellene írni a miatyánkot.
Feltúrták a stelázsit, a pohárszéket, az árokpartot, a temetőt, a derítőt, de sehol nem találták. Végig gereblyézték a legelőt és a kiserdőt, de eredménytelenül.
Egy szarka karrogott kárörvendőn a nyárfa tetején. Idegességében Matild majdnem hozzávágta a hiába gyúrt öregtésztát, amikor meglátta, mi csillog a karmai közt. A sok használattól kifényesedett keverőlapátka elveszettnek hitt párja.
Jegenyét megmászni nagyon nehéz, senki emberfiát nem bírják meg a vékony ágak. A macskát kellett felküldeni, akinek egy szarkatollat és egy vájdling tejet ígértek. Halkan lopózott fel a cirmos, de mikor az utolsó előtti ágra ért, a szarka karrant egyet, majd elrepült.
Nem volt mit tenni, elkezdték átírni a miatyánkot, mindennapi burgonyánkat add meg nékünk ma. Az emberek savanyúak voltak és szorulásosak, a sok keményítő beleragadt a belükbe.
Matild szégyenében elbujdokolt. A világ végére akart menni, de tizenkét kilométer után elfáradt. Épp a Madártani Intézet kapujában roskadt le sírva, amikor eszébe jutott, hogy bánatában még enni sem hozott magának, és még jobban nekikeseredett. Ekkor nyílt az ajtó, és a takarítónő egy hasas szemeteszsákkal igyekezett a konténer felé. Matildnak felcsillant a szeme, mert a múltkor a Fókuszban látta, hogy komplett sercliket képesek kidobni az emberek. Miután a takarítónő visszament az épületbe, Matild a friss zsákra vetette magát, de csalódnia kellett. Szarkalábak, kupakok és orvosi gézdarabok hevertek benne. A konténer felirata szerint műtéti szemetet őrzött. Esztétikait és életmentőt. Keserűen dobta vissza a széttépett zsákot, amikor orrba verte valami: fémdarab esett ki a szétszaggatott zsákból. Már majdnem elhajította mérgében, amikor rájött: ez az ő lapátkája! Biztos lenyelte az átkozott, és kimetszették belőle.
Egyszemélyes diadalmenetben vitte haza. Sósavas flóraszeptben áztatta egy napig, ami nem csak a bélsarat marta le róla, de a fényességet is, szarkaszem nem szúrhatta ki többé. Lemattították a másik lapátkát is, visszatért az öröm a szívekbe, a perisztaltika meg a belekbe.

1 megjegyzés:

motymoty írta...

:D

Megnyugodtam, hogy végül nem történt nagyobb baj.