Látnálak

Akkoriban még ember nem létezett, csak állatok. A születés és a halál békésen megfértek egymás mellett a sötétben, a vízben, a földben, a levelekben és az állatokban. Nem látták egymást, nem volt még fény. Nem volt könnyű az életük ebben a sötétben, de nem is tudták volna másképp elképzelni. Egyszer azonban született egy kíváncsi teknős, aki minden egyes testrészéről megkérdezte, mire való.Az anyja türelmesen felelgetett.

- A lábad lassan, de biztosan elvisz ahová csak akarod. A teknőd a menedéked. Azért kemény, hogy megvédjen a lepottyanó gyümölcsöktől.  A száddal énelkelsz, kérdezel, és megrágod az élelmet, amit most még én hozok neked, és amit később neked kell megszerezned.

- És a szemem mire jó?

- Becsukod, ha alszol, és kinyitod, ha felébredsz.

- De miért nyitom ki, ha nem történik semmi?

Anyateknős nem tudta a választ. Kisteknős megkérdezte a többi állatot, de ők sem tudták. Ekkor találkozott Istennel, aki a halgyerekeket tanította úszni.

- Mire való a szemem?

- Hogy lásd a világot magad körül.

- Mi az, hogy látni?

- Érezni, de nem szagolni, hallani, ízlelni vagy érinteni.

- Akkor szerintem én nem látok. Te látsz?

- Igen, és te is fogsz.

- Mikor?

- Menj haza.  Ha eljön az ideje, elmondom.

A kis teknős hazament és megpróbált várni. Nehéz volt. Hogy gyorsabban teljen az idő, az anyateknős meséket mondott, énekelt és válaszolgatott kérdéseire egész nap.

Az idő lassan eltelt, és a kis teknős felnőtt. Elfogytak a kérdései, az összes mesét és dalt kívülről tudta. Isten eljött hozzá és megkérdezte:

- Még mindig szeretnél látni?

- Jobban, mint valaha. Eljött az idő?

- Nemsokára. Egy meleg, fényes nap kell, hogy láss. Te fogod kihordani, te leszel az anyja.

- Mikor?

- Már azóta az édesanyja vagy, amióta látni akarsz. A méhedben növekszik. Mondd el neki az összes mesét, énekeld el neki a dalokat, amelyeket megtanultál. A napgyermek alszik, de hall téged, és amikor eljön az ideje, hogy ragyogjon, felébred. A teknős keresett egy olyan vackot, ahol nem hall semmit, csak a saját hangját, ahogy mesél és énekel. Egyre forróbbá vált a méhe, és mire eljött a nagy nap, a forróság elviselhetetlenné vált. Érezte, ahogyan égeti a napgyermek, aki felébredt, és ragyogni kezdett. Faágakon ugrált fel az égig. Az állatok örömtáncot jártak, hogy látják egymást, a vizet, a földet és a leveleket. Csodálták a színeket. Az állatgyerekek fogócskázni és bújócskázni kezdtek, így találtak rá a teknős hamutól szürkéllő páncéljára.