A Napgyermek Születése

Akkoriban még semmi emberi nem létezett, de az élet már jelen volt a kezdetektől fogva. A születés és a halál békésen megfértek egymás mellett a sötétben. A vízben, a földben, a levelekben és az állatokban. Nem látták, csak érezték egymást. Nem volt könnyű az életük ebben a sötétben, de az állatok nem is tudták volna másképp elképzelni.
Egészen addig, amíg Anyateknős el nem kezdte tanítgatni kislányát a test működésére. Minden alkatrészét végigsimogatta, és elmagyarázta mi mire való.

- A lábad elvisz ahová csak akarod. Nem olyan gyorsan, mint egy macskáé, de jó szerszámok azért. A teknőd a házad, a menedéked. Azért kemény, hogy megvédjen a lepottyanó gyümölcsöktől.  A szád megrágja az élelmet, amit most még én hozok neked, de amit később neked kell megszerezned. A szád énekel is és kérdez.

- És a szemem mire jó?

- Becsukod, ha alszol, és kinyitod, ha felébredsz.

- De miért nyitom ki, ha nem ezáltal történik semmi?

Anyateknős nem tudta a választ. A Gyermek megkérdezte a vizet, a földet, a leveleket és a többi állatot, de ők sem tudták. Ekkor találkozott Istennel, aki a halgyerekeket tanította úszni.

- Mire való a szemem?

- Hogy lásd a világot magad körül.

- Mi az, hogy látni?

- Érezni, de nem szagolni, hallani, ízlelni vagy érinteni.

- Akkor szerintem én nem látok. Te látsz?

- Igen, és te is fogsz.

- Mikor?

- Menj haza, nőj fel. Legyél jó leánya édesanyádnak, és ha eljön az ideje, elmondom.

A Gyermek hazament és megpróbált jó leánya lenni édesanyjának. Nehéz volt. Annyira szeretett volna látni, és várnia kellett, amíg felnő. Hogy gyorsabban teljen az idő, Anyateknős meséket mondott, énekelt és válaszolgatott kérdéseire egész nap.

Az idő lassan elsettenkedett, és a Gyermek felnőtt. Elfogytak a kérdései, az összes mesét és dalt kívülről tudta, amelyeket az édesanyjától tanult. Isten eljött hozzá és megkérdezte:

- Még mindig szeretnél látni?

- Jobban, mint valaha. Eljött az idő?

- Nem, de már elindult. Egy meleg, fényes nap kell, hogy láss. Te fogod kihordani, te leszel az anyja.

- Mikor?

- Már azóta az édesanyja vagy, amióta látni akarsz. A méhedben növekszik. Mondd el neki az összes mesét, énekeld el neki a dalokat, amelyeket megtanultál. A Napgyermek alszik, de hall téged, és amikor eljön az ideje, hogy ragyogjon, felébred.

A Teknős keresett egy olyan vackot, ahol nem hall semmit, csak a saját hangját, ahogy mesél és énekel. Egyre forróbbá vált a méhe, és mire eljött a Napgyermek születésének napja, a forróság elviselhetetlenné vált a Teknős számára. Érezte, ahogyan égeti a Napgyermek, aki felébredt és ragyogni kezdett. Faágakon ugrált fel az égig. Az állatok örömtáncot jártak, hogy látják egymást, a vizet, a földet és a leveleket. Csodálták a színeket. Az állatgyerekek fogócskázni és bújócskázni kezdtek, így találtak rá a Teknős hamutól szürkéllő páncéljára.