2012. november 6., kedd

Alis volat propriis


A fülledt levegőben ritmust adott a mozdulatoknak  a varrógépek körbe-körbe járó hangja. A műszakvezető határozott léptekkel sétált a műhelyben. Jól ment az üzem ellenőrzés nélkül is, inkább babonából járt körbe. Ha éber a gazda, az ártó szellem elkerüli a házat, így tanulta még a nagyapjától, és hiába nem hitt sem a jó, sem az ártó szellemekben, a járkálás egyfajta biztonságot adott neki. A varrónők már megszokták, attól sem ijedtek meg, ha a férfi néha meg-megállt egyikük mellett és nézte, ahogy dolgozik.
Edit mellett egy ideje nem állt meg, pontosabban azóta nem, mióta minden héten nála töltött egy éjszakát. A nő főzött, vacsoráztak, aztán szeretkeztek. Nem beszéltek sokat. Másnap nem együtt mentek munkába, a férfi mindig hamarabb indult. Edit készült az estére: rendet rakott és kiszellőztette az ágyneműt. Desszertnek gránátalmát vett. Keze nyomán a piros gyümölcshús-gyöngyök nedvesen peregtek a tálba. Légyzizegést hallott. Bosszús lett, nem szerette a legyeket, de nem látta sehol, így sem leütni, sem kikergetni nem tudta. Kopogtak. A férfi sosem késett.
Másnap reggel Edit légyzizegésre ébredt. Nem volt kedve felkelni. Nem ébredt fel, amikor a férfi elment, és a vekker sem csörgött; szombat volt. A legyet figyelte, aki a gránátalma maradékain ült, majd az ablaküvegre szállt. Színjátszós szárnya meg-megrebbent, ahogy tisztogatta magát. Edit teljesen belefeledkezett az apró, pontos mozdulatokba. Próbálta elképzelni, milyen lehet ilyen pontosan kimért, törékeny mozdulatokkal élni. Közelebb hajolt. A légy nem repült el, bágyadtnak látszott a szokatlan melegtől. Az elektromos cserépkályha ontotta a meleget, a férfi tekerhette fel még hajnalban. Editnek úgy tűnt, a légy farkasszemet néz vele. A szomszéd öregasszony ingaórája tízet ütött. Felkapta a fejét, meglepődött, hogy észrevétlenül elszaladt a reggel, de nem kelt fel az ágyból. Elvette az ágy melletti kisasztalon lévő tányérból a maradék fél gránátalmát, és szemenként csipegette ki a belsejét. Eszébe jutott, hogy a férfi mesélte, közelről olyan a legyek szeme, mint egy apró elemekből kirakott, mesteri mozaik.
A nő végül lassú mozdulatokkal felkelt, de nem öltözött fel, hálóingben, mezítláb leült a csipkeverőhöz. Már előre ki volt készítve a minta, így kapta a férfitól. Akkor bizalmatlanul méregette, haszontalannak tartotta. Ha ránézett, mindig az jutott eszébe, amit egyszer egy regényben olvasott, hogy régen a kapitányok minden nap felsúroltatták a matrózokkal a fedélzetet, hogy keretet adjanak az időnek. Sokat gondolkozott rajta, de nem igazán értette. Az időnek nem volt kerete, az idő csak úgy telt, hattól kettőig vagy kettőtől tízig a varrodában. Ezen kívül csak takarítani járt a szomszéd öregasszonyhoz vagy bevásárolt neki, ahogy az eltartási szerződésben leírtak megkívánták. Az öregasszony lánya, aki Ausztriában élt, hálából neki ígérte a lakást. Edit nem tudta, mihez kezd majd vele, ha megörökli, minek neki még egy lakás, elajándékozni nincs kinek, ha pedig eladná, arra gondolt, nem tudna mit kezdeni a pénzzel. Esténként megfőzött magának, rendet rakott a lakásban, majd függetlenül attól, hánykor végzett, lefeküdt.
Ma viszont nem főzött, csak inni kelt fel az csipkeverő mellől, lenyűgözték saját mozdulatai, egyszer sem hibázott. Nem volt éhes. Néha, mikor a nyaka elfáradt a görnyedéstől, felemelte a fejét és megkereste szemével a legyet. Addig pásztázta a falakat, amíg meg nem találta, és csak nézte. Egy idő után mindig úgy tűnt neki, hogy a légy szembefordul vele és őt nézi.Vasárnap folytatta a csipkeverést. Nem tudta, mire lesz jó, ami készül, már nem volt divat a csipke, nem is lett volna hova felvennie. Nem járt sehova, nem szerette a társaságot, csak a férfiét, akit lekötött a munka és a családja. Nem is kérte, hogy találkozzanak gyakrabban, tudomásul vette.
Hétfőn Edit kelletlenül ment dolgozni, munka után a szokásosnál gyorsabban végzett az öregasszonynál, aztán hazament. A legyet az ablakpárkányon találta, a hátán feküdt, lábai az égnek meredtek. Edit nem nyúlt hozzá, folytatta a csipkeverést. Éjfélre már látszott, hogy a csipke szárnyakat formáz. Másnap reggel, műszakkezdéskor nem volt spulni a gépen, így jelezte a férfi, hogy este érkezik. Munka után Edit átnézett az öregasszonyhoz, akinek nem volt semmire szüksége, ezért hazament készülődni. Kinyitotta az ablakot. Egyébként nem szellőztetett a szobában, szerette megőrizni a közös éjszaka illatát. Kicsit tartott tőle, hogy a légy tetemét leviszi a huzat az ablakpárkányról, nem tudta, miért, de ezt nem akarta, viszont a szokásához hozzátartozott, hogy kiszellőztesse az ágyneműt. Megfürdött, megfésülködött. Kopogtak az ajtón. A férfi soha nem késett.
Reggel, amikor Edit kinyitotta a szemét, már tudta, hogy a férfi elment. Szemével a legyet kereste az ablakpárkányon, de már nem volt ott. Szétnézett a szobában, végül a földön látta meg, szétkenődve a parkettán. Biztos mégis lesodorta a huzat, a férfi meg rálépett. Edit nem készülődött, nem reggelizett, nem öltözött fel, és nem indult el munkába. Visszaült a csipkeverőhöz. Délre készen voltak a szárnyak. Lehúzta párnájáról a huzatot, kivágott belőle két hosszabb csíkot, végeit hozzávarrta a szárnyakhoz, az így kapott pántokkal hátára vette, kinyitotta az ablakot, és fellépett a párkányra.

1 megjegyzés:

ithil írta...

Nagyon tetszett. :)