Tanulom az időt, a körkörös napokat,
bűvölten számolom: harminc év elszaladt.
Időhöz türelem, türelemhez idő,
pénzemen perceket veszek, hogy lebbenő
reggeleket tanulmányozzak csendesen,
figyelem, ahogyan átfordul esetlen
délelőttbe, mikor azt mondják: jónapot,
odabent éhséget érzek és haragot.
Csúszik az idő, és tolja a délutánt,
minden perc illékony emlék, én elefánt
leszek, és nem fáj a múlás, csak emlékek
peregnek ráncos fejemben, az évek
sorjáznak mögöttem, meg persze a borjak.
Elindulunk, lépnek a patás ujjak
életadó vízért, a deltához az utat
hogyha nem találja, egykedvűen kutat,
a mátriárka tudja: nemsoká eléri,
az időt nem percekben, lépésben méri.
Órák helyett léptek, szelíd mérföldkövek
ismerjék utamat, s mikor megérkezek,
nagyokat kortyolva átúszom a Léthét,
hogy elfelejthessem az idő mibenlétét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése