Hogy a fiam se féljen

Az udvar egyik fele kiszámítható,

egyenes kockákkal van lekövezve.

Rendesen megcsinálták, síkban vannak, 

nem mozog egyik sem. 

Én sem mozdulok, 

csak állok itt,

pedig el fogok késni megint.

Tegnap a busszal volt gond,

de tényleg,

viszont ma nem mondhatom ezt.

Lenézek a piros harisnyámra,

ez valaki más lába.

A cipő az enyém, ki van szakadva.

Az udvar másik oldalán

össze-vissza nő a fű, gyomok, tulipán.

Későn érünk haza az OBI-ból.

Szállnak az alkonyi felhők, énekli a fiam,

majd abbahagyja.

Sírni fogok, ha oda kell adnom a kapát, mondja, 

de nem sír, csak lefekvéskor, valami teljesen más miatt.

Én meg majd reggel.

A kezembe adja a kapát,

belevájom a földbe,

göröngyök,

üvegdarabok fordulnak ki,

és még giliszták,

pókok,

cserebogár pajorok.

Most először nem félek ezektől,

muszáj, gondolom, hogy a fiam se féljen.

Jó szaga van a földnek.

Árvácskát ültetünk, 

olcsón adtak sokat.