Megjelent a Litera Szabadnapló rovatában 2014. szeptember 12-én
Ma elmegyek ajándékot venni, anyám vigyáz a gyerekre. Veszek egy pár fülbevalót az elsőáldozó keresztlányomnak, és egy párat magamnak, de ez utóbbiról nem beszélhetek. Milyen dolog az, hogy valaki arany fülbevalót vesz magának hétköznap délután. Nézegetem magam hazafelé a buszablakban. Nem nagyon látszik a homályos üvegben, alig csillog, ezért az öröm is kisebb, ahogy illik. Nem szabad nagyon örülnöm, gondolom. Gyűjtögetem a szorongást, mintha azzal meg lehetne előzni egy nagyobb bajt.
Ma elmegyek ajándékot venni, anyám vigyáz a gyerekre. Veszek egy pár fülbevalót az elsőáldozó keresztlányomnak, és egy párat magamnak, de ez utóbbiról nem beszélhetek. Milyen dolog az, hogy valaki arany fülbevalót vesz magának hétköznap délután. Nézegetem magam hazafelé a buszablakban. Nem nagyon látszik a homályos üvegben, alig csillog, ezért az öröm is kisebb, ahogy illik. Nem szabad nagyon örülnöm, gondolom. Gyűjtögetem a szorongást, mintha azzal meg lehetne előzni egy nagyobb bajt.
Mosnom, pakolnom kellene, holnap utazunk, de én félóráig
ékszereket válogattam. Az első hosszú út kisgyerekkel, félek tőle. Hazafelé az
anyám névnapjára vett könyvet olvasom, átadtam neki aztán kölcsönkértem.
Legszívesebben elmennék a busszal Kelenföldig meg vissza, addig talán a könyv
végére is érnék, de nem
mehetek el Kelenföldig, haza kell mennem a gyerekhez. Leszállok. Még van
tizenöt percem a következő szoptatásig, beugrom a szoliba. Csorog a fenekemen a
víz, mintha edzenék. Mintha vezekelnék. A ház tövében az a húsos levelű növény
virágzik, aminek ha meglazítjuk a felső rétegét és belefújunk a résbe, béka
lesz. Ezt mondta Enikő, nagyapámék szomszédjának unokája. Sok levelet
meglazítottunk, de mind elszakadt, nem tudtunk békát csinálni, nagyon csalódott
voltam.
Megérkezem, még mindig csorog a fenekemen a víz. Viszket a
szemem, fáradt vagyok. A gyerek a pelenkás zacskóval játszik. A zacskót nézem.
Olyan nett ábrával illusztrálják, mennyire nedvszívó a pelenka, hogy az ember
mindjárt magabiztosabb lesz tőle. Éjszakai védelem, újrazárható tépőzár, mi baj
lehetne? Ránézek a gyerekre, ezer baj lehet. Végigordítja az utat, folyton meg
kell állni, elkésünk. Besokall az emberektől, a melegtől. Megint nem fogom
tudni elaltatni, megint beáll a hátam. Megbánom, hogy elindultunk. Rossz
emberek vagyunk, hogy egy ilyen kisgyereket utaztatunk, mondom anyámnak, és már
sírok. A táskájában turkál, megáll a keze a levegőben. Miért lennétek rosszak? Mert
önző vagyok, ezt mondtad. Amikor Alsóbélatelepen nyaraltunk, és feldíszítettem
a biciklimet azokkal a fehér virágokkal. Sietni kellett volna hazafelé, nem a
virággal szórakozni, mert Sanyiékat vártuk vacsorára. De én nem siettem eléggé,
aztán mikor megjöttek, inkább kimentem a kertbe játszani. Meg amikor nem
akartam elvinni az öcsémet vonatot nézni. Mondtam neked, hogy a vonatok
unalmasak és ritkán járnak, sokat kell rájuk várni és hamar elmennek, erre azt
felelted, önző vagyok. Mennyit imádkoztam, hogy legyen egy testvérem, akkor biztos nem
lennék önző, azt mondta a szomszéd néni, hogy a testvéreknek mindenben
osztozniuk kell, nem lehetnek önzők. De amikor lett testvérem, nem akartam vele
elmenni vonatot nézni. Éjszakánként nem tudok aludni, nem
pihenhetek, mert a gyereknek mindjárt szüksége lesz rám, annyira nyomaszt, hogy
el kell mennem tőle, ki a lakásból, alig várom, hogy legyen bármi, ami miatt
elmehetek. Sajnálom, néz rám anyám, tudom, hogy mondtam olyanokat, amiket nem
kellett volna. Tudom, megbeszéltük ezt már, nem akartam felhánytorgatni, mondom.
Várom az érzést, hogy melegem lesz, mert önző vagyok, amiért
ez felhoztam, de még sincs melegem. Hűvösnek érzem a szobát, ahogy ott fekszem
a földön a gyerek mellett. Elunta a pelenkás zacskót, a fülemet nézi, csillog a
kő a fülbevalómban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése