A bírónőt várjuk. Már egyszer kinézett, de az arcunkat látva elment kávézni, hogy addig még nyugodtan meggondolhatjuk magunkat. A kezemen még mindig látszik a heg, amit a gyűrű karcolt, amikor beakadt a székbe, ahogy a macska után nyúltam. Nem értem, hogy lehet, hogy a gyűrű megsárgult, miért kopott le a ródium réteg, ha nyolc hónapja nem is hordom. Most sincs rajtam, csak eszembe jutott a heg miatt, és megnéztem az ékszerdobozomban. A bírónő visszajön, bemegyünk. Nem emlékszem a kérdésekre, csak a statisztikai jellegűekre, mint például hogy diplomások vagyunk-e. Azok, mondjuk. Eszembe jut, hogy a két tanszék, ahol a diplomáinkat szereztük, szomszédosak egymással, de ez statisztikailag nem fontos, ezért nem mondom. Kilépünk a teremből. Majdnem nekimegyek valakinek, felnézek: egy volt osztálytársam. Jogot végzett. Gimiben öt napig jártunk. Meglepetésemben szia helyett véletlenül azt mondom, baszki. Aztán hogy bocsánat, szia. Elmegyek. Sétálok lassan, aztán gyorsan, próbálgatom, hogy jobb. Sehogy. Vehetnék magamnak egy táskát vigasztalásképpen vagy legalább egy üveg bort, gondolom, de semmit nem veszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése